Varázskör

A spirituális varázskörnek a szerepe már az ókorba nyúlik vissza. Az ókori emberek ha idege helyre utaztak egy kört rajzoltak maguk köré ezzel jelezték hogy ők sértetlenek. A betegeiket szintén védelmi körbe helyezték mert lisztet szórtak az ágy köré így védték meg a beteget a démonok ellen. A középkorból is vannak arra utalások hogy a szülő nő köré is védelmi kört húztak hogy semmilyen negatív dolog ne tudja bántani. Úgy tartották hogy a kör távolt tartja a negatív elemeket és aki benne tartózkodik annak az energiáját növeli. A védelmi kör nagysága sok mindentől függ. Függ hogy ki mit szeretne elvégezni a kör segítségével. Ha valamilyen szertartáshoz készítünk védelmi kört akkor a kör meghúzását kelet felől kell kezdeni és ott is kell befejezni. Az óramutató járásának megfelelően haladunk vele. A kör egyébként egy olyan szimbólum ami határvonal a való és a természetfeletti világ között. Ebben a körben teljes biztonságban lehet aki valamilyen mágikus szertartást szeretne elvégezni.

A védelmi kör meghúzása után a négy égtájnak megfelelően gyertyát helyezünk. A gyertyának több funkciója van. Segítenek lebontani a szertartás során keletkezett negatív energiákat, valamint harmonizálja a teret. Vannak olyan vélemények hogy nagy mértékben gyengítik vagy teljesen megszüntetik a káros földsugárzást is. Vannak olyan esetek amikor a szertartást végző nincs kellőképpen felkészülve a szertartásra akkor a körön kívül gonosz kis szürke vagy szürkésbarna ködgomolyogban jelentkező kis lényecskék várakozhatnak. Ezek a körön kívül meg is támadhatják ha véletlenül kilép. akkor is veszélyt jelent rá ha kellőképpen nincs meg a védelme. Tehát a védelmi kör fontossága teljesen elkerülhetetlen.