Afrika
Afrikában a boszorkányságról alkotott nézetek alig változtak a 16. és 17. századra jellemző nézetekhez képest, és az afrikaiak úgy hiszik, hogy a boszorkányok képesek rosszat tenni, mert szövetségre léptek az Ördöggel, vagy valamilyen más gonosz szellemmel. Az afrikai boszorkányok még arról is híresek, hogy szövetségeseik egyes állatok, például hiénák vagy babuinok alakjában.
Afrikában a boszorkányokról úgy tartják, hogy gonosz lélek lakik a testében, amelynek hatóképessége annál nagyobbra nő, minél idősebb a boszorkány. Ennek az erőnek köszönhetően képes a boszorkány arra, hogy varázslatokat végezzen és bájitalokat állítson elő.
Egyes afrikai kultúrákban az a hit él, hogy a boszorkány nem tudatosan cselekszik, nincs tudatában annak, hogy kárt okoz. A betegséget, a rossz termést és más szerencsétlenségeket továbbra is sokan az ő számlájukra írják, sőt még a járványokat és a természeti katasztrófákat is. Még ma is találkozunk azzal a jelenséggel, hogy valaki bevallja boszorkányos tettének a bűnét.
Olyan országokban, mint például Ghána, ahol az animista bennszülött vallások együtt élnek a kereszténységgel és az iszlámmal, a boszorkányság virágzik. Az afrikaiak, amikor betegek, általában mind az európai értelemben vett orvosnak, mind pedig a varázslódoktornak a véleményét kikérik: az előbbit a testi állapot kezelése végett keresik fel, az utóbbit pedig jövendőmondó képességében híve azért, hogy a fizikai állapot mélyebb okait felderítse.
Tanganyikában egy fehér orvos 40 fokos lázat és akut vakbélgyulladást állapított meg egy néger betegén. Ismeretei szerint itt csak gyors műtéti beavatkozás segíthet. A beteg azonban tiltakozott, és törzsének boszorkánydoktorát hívatta. A “varázsló” gyógyfüveket dörzsölt szét, érthetetlen szavakat mormolt, majd a beteg testére hánccsal növényeket kötözött. A férfi mindvégig “hipnotizáltan” meredt rá. Akkor a varázsló megérintette a beteg köldökét, és ezt mondta: Fájdalmad és lázad azonnal eltűnik.
Másnapra a férfi teljesen meggyógyult. Ez a hipnotikus-szuggesztiós kezelés sikeresnek bizonyult.
A bennszülött hagyományos vallásokban a szertartásokat általában a közösség felnőtt férfi tagjai irányítják, a cselekmények középpontjában pedig a varázslók állnak. A varázslók mágikus eljárásokkal, eksztatikus tánccal és varázstárgyak segítségével végzik tevékenységüket; Afrikában őket nevezik boszorkánydoktoroknak. Azok a boszorkánydoktorok, akik a közösség javáért munkálkodnak oly módon, hogy megpróbálják messzire űzni az ártó szellemeket, a hiedelem szerint fehér mágiát, míg velük szemben a gonosz, rontó tevékenységet folytató varázslók fekete mágiát végeznek. A boszorkánydoktorokról feltételezik, hogy képesek megvédeni az egyéneket ellenségeik kártékony természetfölötti erőitől.
Zimbabwe kormánya 2006-ban úgy döntött, hogy megszünteti a boszorkányságot tiltó törvényt, amelyet még a gyarmati korban az európaiak vezettek be, hogy ezzel lehetővé tegye a hagyományos gyógyítók számára mesterségük nyilvános gyakorlatát. A zimbabwei egyház mindig is azon a véleményen volt, hogy az országban létezik a boszorkányság és az új törvények szerint bizonyítani kell, hogy valaki ártó természetfölötti erőket alkalmazott.
Latin-Amerika
Brazíliában egy állás elvesztését igen gyakran a boszorkányság művének tartják. A boszorkányságban való hit, tulajdonképpen egész Dél-Amerikára többé-kevésbé jellemző, gyakran a keresztény hit elemeivel összefonódva. Itt is általában felmerül a boszorkányság vádja, amikor nincs közvetlen, ésszel belátható magyarázat egy viszontagságra vagy szerencsétlenségre, hirtelen eltűnésre, rejtélyes elhalálozásra vagy hirtelen klímaváltozásra.
Chile egyes területein azt mondják, hogy a boszorkányoknak a gonosz erőkkel fenntartott kapcsolat adja a képességet arra, hogy másoknak ártsanak, illetve a maguk számára előnyöket szerezzenek. Ugyanakkor a boszorkánynak tartott asszonyokat magával értetődő gyakorisággal keresik föl az emberek tanácsért és gyógyfüves kezelésért, akár magukról, akár állataikról van szó.
A boszorkányság egyik legfigyelemreméltóbb válfaja talán Haitin figyelhető meg, ahol a voodoo varázslás gyakorlata a hagyományos afrikai kultúra és a római katolicizmus jegyeinek sajátos ötvözetét mutatja. A voodoot sokan teljesen alaptalanul azonosítják a sátánizmussal, a zombikkal és a voodoo-babákkal. Ezek eredete a Haitin kialakult gyakorlatra megy vissza, hogy ilyen babákat a temetőkhöz közeli fákra szögeznek, hogy e világból a túlvilágba üzeneteket juttassanak el. A voodoo mint vallás az ősökre és az elhunyt családtagok szellemére helyezi a hangsúlyt.
USA
1985-ben a virginiai kerületi bíróság jogilag elismerte a Wicca vallást és megadta neki a törvényes védelmet. A Wicca újpogány vallás, melynek megközelítőleg 150 ezer amerikai követője van (a 2000-es évek elején). A Wicca azonban a mai boszorkányság egyik vetülete csupán. Hívei szövetségekbe szerveződnek, amelyeknek élén a papok vagy papnők állnak. Külsőségeit tekintve a Wicca vallás manapság a Viktória-korabeli kultuszok stílusjegyeit hordozza, amelyekbe ősi pogány vallások, valamint buddhista és hindu elemek vegyülnek.
Ázsia és Óceánia
Kínában a boszorkányság képzete szerves része a hagyományos miszticizmusnak, vallásnak és művészetnek. Hatalmas mennyiségű irodalom foglalkozik mágiával, a növények okkult tulajdonságaival, az asztrológiával és a látnoki képesség kérdéseivel. A kínai boszorkányhoz szorosan hozzátartoznak a könyvek, valamint a Hold és az okkult jelenségek ismerete.
Délkelet-Ázsiában számos különböző kultúra van, s mindegyikben megtalálhatjuk a varázsigéket, a ráolvasást, a jóslást, az oltalmazó szertartásokat, a sámánizmust és a rituális táncokat.
A varázslás, a boszorkányság és a szellemekben való hit a Csendes-óceán déli szigetein élő népek életének is szerves része. Az ausztrál őslakosok egyfajta természeti mágiában hisznek, mely szerint egész környezetük az úgynevezett Álomidőben teremtődött, s ettől földünk különlegesen szent.
A filippinó nyelvben a mangkukulam boszorkányt vagy varázslót jelent, a feltehetőleg spanyol eredetű brujo vagy bruho szavak férfi varázslót, a bruja vagy bruha pedig boszorkányt. A hiedelem szerint a mangkukulam varázsigével (sumpa) képes fájdalmat okozni valakinek, de akár gyógyíthat is vele. A füvekkel gyógyítókat alburayónak nevezik, és a vidéken élők teljesen rájuk bízzák bajaik gyógyítását.
Brit-szigetek
Az Angol Parlament 1951-ben hatályon kívül helyezte azt a régi törvényt, amely szerint bárki, aki boszorkánynak mondja magát, szélhámos, következésképpen elítélhető. 1954-ben a brit Gerald Gardner megjelentette a Jelenkori boszorkányság (Witchcraft Today) című művét, amelyben teljesen nyíltan ír a Wicca tradícióról, bemutatva a kortárs kovenek belső életét, és felfedve féltve őrzött titkaikat. Majd a Wicca kultusz virágzásnak indult.
Gardner halála (1964) után az addig egységes új boszorkányság különböző irányokba ágazott szét, de ellentétben a kereszténység egymással rivalizáló felekezeteivel, ezek az eltérő nézeteket valló boszorkánytársaságok nagyon jól megférnek egymással. A különféle áramlatok közül még ma is a többé-kevésbé ortodox, Gardner tanaihoz hű gardneriánus boszorkányságnak van a legtöbb követője.
A gardneriánus és nem-gardneriánus boszorkánytársaságok között egyaránt találhatunk olyan csoportokat, amelyek speciális jelleggel, sajátos színezettel bírnak. Ezek a sajátosságok nem érintik a bázistradíciót és rendszerint egy hagyományőrző vidék vagy egy sajátos kultúrájú, legendás múltú népcsoport valóságos vagy állítólagos mágikus hagyományaiból erednek. Ilyen pl. a felföldi skót, a walesi, az ír vagy egyszerűen csak a kelta boszorkányok az ősi kelta tradíció máig eleven vagy újból felélesztett hitvilágának ritualisztikus, mágikus elemeit építették be a mai boszorkányság általánosan elfogadott tanításai és szertartásai közé.
Az egyik legismertebb specifikus irányzat az angolszász mitikus-mágikus tradíciókat felújító szász boszorkányság, a seax-wicca . A seax-wicca 2017-ben elhalálozott első számú boszorkánymestere, Raymond Buckland1974-ben A fa; a szász boszorkányság teljes könyve (The Tree; The Complete Book of Saxon Witchcraft) címmel megjelentette az irányzat “szent könyvét”, amelyből megismerhetők a szász boszorkányság legfontosabb tanításai, mágikus eszközei, termékenységi rítusai, divinációs metódusai (köztük a tarot-féle jövendölés), varázsénekek, ráolvasások és a kelta és germán eredetű varázserejű rúnák.
A nem-gardneriánus csoportok között jelentős helyet foglalnak el a “rituális öltözéket viselő” kovenek (robed covens). Ezek, mint nevük is elárulja, elutasítják a rituális meztelenséget és a szexuális jellegű termékenységi rítusokat, ezzel is hangsúlyozva a gardneriánus és alexandriánus csoportoktól való különbözőségüket. Utóbbiak Alex Sanders (1926–1988) követőiből alakultak és őket gyakran nevezik “égbe öltözöttek”-nek (sky-clad), utalva ezzel az összejöveteleken való, néhol kötelező, néhol csak ajánlott meztelenségre. A ruhát viselő csoportok között meglehetősen nagy hitbeli és gyakorlatbeli különbségek vannak. Így például találhatók köztük olyanok akik mindenfajta mágiát elutasítanak, s csupán az ősi pogány istenek kultuszát próbálják feleleveníteni. Ezzel ellentétben a kovenek egy másik csoportja a boszorkányságot a rituális mágia legmagasabb formáival kiegészítve megpróbálkozik egyfajta titkos varázslószövetség létrehozásával.