Hiszed vagy sem, eredetileg a boszorkányok nem Amerikából „érkeztek”. A legtöbb néprajzi tény és információ róluk a régi Svájcból, Ausztriából, Magyarországból, és a német területről származik. Elvégre, ha a szó is a törököktől ered, gondolnunk kell arra, hogy olyan területek jöhetnek szóba, ahol jártak, vagy amik szomszédságban állnak azokkal a helyekkel.
Mindenesetre a régi néphit szerint a boszorkány egy olyan nő, aki természetfeletti, illetve démoni képességekkel rendelkezik. A férfiakat boszorkánymesternek nevezték, akik irányították a boszorkányok tevékenységét. Ezek után milyen „véletlen” egybeesésnek tűnhet az, hogy idővel „cédának” nevezték a boszorkányokat, ami a mai prostituált nők régi jelzője, és akiket ugyancsak egy férfi szokott “koordinálni”… ugye képben vagy?
Úgy tartják, minden boszorkány rendelkezik csodás erőkkel, és tudásukat öröklik, vagy egymástól tanulják. Az öröklésnél a szülő a gyerekre (anya a lányára, apa a fiára) hagyja a tudományt.
A boszorkányoknak fajtájuk is létezett. A latin eredetű striga, azaz „seprűs boszorkány”, varázslónő, aki különböző állatok alakját képes felvenni. WOW. A malefica (nő), ritkábban maleficus (férfi) a „rontó”, „ártó” boszorkány. Magyarországon a népmeséből ismeretes vasorrú bábával is azonosítják őket. Aztán ott vannak a bűbájosok, (a Charmed rajongók legnagyobb örömére) akinek tevékenysége a bűvölés-bájolás.
Viszont jó tudni, hogy van egy finom kis teológiai különbség a boszorkány és a varázslónő között, aszerint, milyen formában hívták segítségül a démoni erőket. A varázslónő parancsolt, a boszorkány inkább feladatokat teljesített és utána követelt.
A tejboszorka volt az ingyenélő, aki a falu bármely tehenét meg tudta fejni. Ült szépen otthon és egy zsebkendő vagy asztalterítő sarkát „fejve” varázserejével kicsalta a tejet a kiszemelt tehéntől. Ez azért mekkora kunszt már!
Az istállóboszorkány célja az volt, hogy a jószágot (tehén, kecske, borjú, disznó) megbetegítése. Véres tejet adott a tehén, mikor már meg volt rontva. Egy másik típus, alóboszorka, aki rontásával riogatta a lovakat, aki megvadultak, megbetegedtek, vagy meg is haltak. Ilyenkor a gazda az istállót csipkebogyóval próbálta védeni úgy, hogy a küszöb alá ásta, mert a boszorkány nem tud tőle belépni. Bevált szokás volt az, hogy a veszélyeztetett állatot ördögcérnával megsuhintják, ezzel hozva fájdalmat, szenvedést, akár halált a rontás küldőjére. De a fehér üröm elégetése is szokás volt, mert állítólag nem bírják a boszorkányok a növény füstjének szagát.