Beltaine – Fényes tűz, föld kizöldülése, Zöld ember –

Beltaine az újjászületés ünnepe. Ez az újjászületés ünnepe, a Természet feléledése. Ellentéte Samhain-nak, a halál ünnepének.

Beltaine ünnepét világszerte megünneplik. A kelta ünnep másik neve: Cetsamhain – az ünnep ellenpontjára, Samhain-ra utal. Egyéb elnevezései: May Day, Walpurgis-éj, majális. A nap szimbóluma a májusfa – egyes vidékeken jakabfa. A középkori egyházatyák ezt próbálták a keresztény jelképpel, a feszülettel behelyettesíteni, innen az egyik elnevezés, a Feszület napja. A görögök, rómaiak e napon köszöntötték Maiát, az ötödik hónap védő istennőjét.

Beltaine az ünnep ősi kelta neve, az ír-kelta “Bealtaine” vagy a skót kelta “Bealtuinn.” anglicizált változata. Mindegyik egyaránt Bel tüzét jelenti. Bel (Beli, Belinus) a kelta fényisten. A közel-keleti Baal istenre vezetik vissza eredetét.

Beltaine eredetileg kelta vagy druida tűzfesztivál volt, amit az Istennő és a Szarvas istenség egyesülésének megünneplésére celebráltak, a termékenység dicsőítésére. Az ősidőkben juhokat áldoztak fel tűzben, a termékenységért. Walesben Creiddyladhoz kapcsolódott az ünnep, és gyakran Május Királynőjének hívták.

Beltaine az ifjú Isten férfivá serdülésének ünnepe. Ekkor szeret bele az Istennőbe, és szerelmük beteljesül a mezőkön, virágos réteken. Az Istennőben megfogan az Istenség. Az Ő termékenységének, megtermékenyülésének ünnepe ez.

A virágok és a zöld lombok az Istennőt jelképezik, maga a májusfa az Istenséget. Beltaine jelenti az életerő, a szenvedély visszatérését, és a vágy beteljesülését.

Az ünnephez tartozó hagyományok

Mint ahogy az a szó etimológiájából is látszik, a Beltaine ünnepében jelentős szerepet játszott a tűz. A korai állattenyésztő vidékeken a tavasz, nyár eljövetele a csordák nyári legelőkre való áthajtását is jelentették. A hagyomány szerint a vándorlás kezdetekor a pásztorok a csordát két tűzrakás között hajtották át, mely szertartás megvédelmezte a csordát a betegségektől, gonosz szellemektől. Ha a tűzrakások között az ember is áthaladt, ő is védettséget szerzett a különböző járványoktól.

A csorda indulása, valamint az, hogy a történetek szerint Míl népe is május 1-jén érkezett Írországba, arra enged következtetni, hogy az ünnepnek a kiemelkedően fontos kezdetekhez is köze van. A hagyomány szerint május 1-jén célszerű belevágni nagy vállalkozásokba, így sikeresek lesznek. Azonban május jelentette a házasodási időszak végét, és a házasság szempontjából május 1-je nem számított szerencsés napnak.

  • Az ünnep szimbóluma: májusfa

Eredetileg fallikus szimbólum. Főleg legények állították a kiszemelt leányoknak. Sikeresebb leányzók udvarában több fát is állítottak. Akinek az udvarában egyetlen májusfa se került, az elhagyatottnak, árvának érezhette magát. Az egyes fafajtáknak is megvolt a sajátos jelentése. Színes kendőkkel, szalagokkal díszítették föl, ezek egyértelmű nőszimbólumok.  Máshol enni-és innivalókkal díszítették, és a legényeknek kellett lehozni. Körültáncolták.

Egyéb népszokások:

  • A házakat zöld lombokkal ékesítik fel.
  • Más népszokások:  íjászverseny (vö. Robin Hood, Ivanhoe), lakoma, zene, tánc,  tivornya.  A leányok megmosakodtak a Beltaine-hajnali harmatban, hogy szépek és fiatalok maradjanak.
  • Az egyik legszebb szokás: a falu vagy város fiataljai kimennek a mezőre, erdőbe április 30.-án éjfélkor, virágokat szedtek, azt hazavitték, és azzal ékesítették magukat, otthonaikat. Minden egyes háznál megálltak, lakomáztak, ettek-ittak, jól érezték magukat.

Az ünnep hagyományos színei: a piros és a fehér, valamint a zöld lombok. A ház védelmére virágszirmokat hintettek szét, majd összesöpörték egy sarokba, és a ház köré hordták.

A rómaiak Floralia ünnepe szoros összefüggést mutat a május elsejei pogány népszokásokkal. Három napig tartó, orgiasztikus jellegű mulatozás volt a lényege. Természetesen termékenységvarázslás volt minden ilyen fesztivál értelme. A keresztény egyház két vértanúnak, szent Fülöpnek és szent Jakabnak adta e napot, ám eredete máig is vitathatatlan. Manapság is megmaradt a nap vidám, mulatozós jellege, az emberek kivonulnak a szabadba, májusfát állítanak, körültáncolják. Wicca és pogány körökben is örömünnep, tele vidámsággal, alkalmi nótázással, jó időtöltéssel.

Szimbólumok: 

  • Májusfa – fallikus szimbólum
  • Üst – Az Istennőt jelképezi – a nőiség lényegét, minden vágy végső célját, a májusfa méltó párját. Pogány népszokás szerint akik átugorják a tüzet (melyet üstben gyújtottak vagy szabadon) – azoknak teljesül a kívánságuk, és boldogok lesznek.

Az ünnep ételei, italai:

  • piros gyümölcsök, zöldsaláták
  • vörösbor, rosé, puncs
  • nagy, kerek zablepény vagy árpasütemény.
  • tejtermékek, sárga virágszirmokkal díszített puding, vaníliafagyi.

Illat:

  • tömjén
  • orgona
  • rózsa

Gyertya:

  • sötétzöl

Kövek: 

  • smaragd
  • narancsszínű karneol
  • zafír
  • rózsakvarc.

Az ünnep hagyományos mesterségei:

  • a szövés
  • fonás
  • és minden olyan tevékenység, melynek lényege abban áll, hogy két különböző szubsztanciából létrejön egy új, harmadik minőség, Beltaine szellemében.

Május elseje, májusfa állítás hagyománya:

Április utolsó és május első napja, nemcsak a majális és a ballagások miatt fontos, hanem a hónaphoz kötődő népszokások: a májusfa állítás és a májuskosár miatt is. Ilyenkor vihetnek ugyanis a férfiak a kiszemelt hölgynek fákat vagy kosarakat – jelezve ezzel udvarlási szándékukat.

A fiatalság tavaszi örömünnepe május elseje, a májusfa állításának ideje.A májusfa, a zöld ág a természet megújhodásának a szimbóluma, és legtöbb esetben az udvarlási szándék bizonyítéka, szerelmi ajándék is. A XV. századtól kezdődően szólnak forrásaink májusfa állításáról, az idegen eredetű szokás azonban bizonyosan régebbi.

A természet újjászületésének szimbóluma, az ifjúság tavaszi szokásainak Európa-szerte ismert szimbolikus kelléke a zöld ág. A májusi-pünkösdi ünnepkör történelmi kapcsolatai következtében egyaránt tükrözi a természet ciklikus változásaihoz fűződő mágikus-praktikus elképzeléseket és a naptári év egyházi, vallási mozzanatait.

A kereszténység előtti tavasz-szimbólum középkori vallásos magyarázatai pl. Fülöp apostol szerencsés megmenekülését, majd a keresztfán szenvedett vértanúságát, mások Jakab apostol vértanúságát említik a májusfa-állítás szokásának magyarázataként. A székelyeknél ezért nevezik a Fülöp-Jakab napra virradatkor állított májusfát Jakab-fának vagy hajnalfának. Hajnalfa néven → húsvét hajnalán is állítottak májusfát a Székelyföldön. A 18. sz.-ban – magyar forrás szerint – szokás volt még a templomokban is májusfát állítani, s ez a tanítók és diákok dolga volt. – A májusfa állításának napja a magyar nyelvterület legnagyobb részén → május elseje, de történeti és friss adatok szerint a nyelvterület É-i és Ny-i részén → pünkösd napján is állítottak májusfát. A két ünnep kapcsolatai annyira erősek, hogy nehéz volna eldönteni, tulajdonképpen melyik naphoz is kötődött tartósan, hagyományosan a májusfa-állítás ünnepi szokása. A nyelvterület É-i és Ny-i részén gyakori volt a május elsején állított fát pünkösdkor bontani. A bontás ceremóniáinak (fára mászás, májusfa-kitáncolás) kapcsolata lehetett a pünkösdi király választásával is. Erre utal a nyelvterület ÉNy-i részein a májusfa mellett vagy helyett állított

máj-kerék, amely egy magas rúd végére tűzött, szalagokkal, borosüvegekkel, zsebkendőkkel díszített szekérkerék. A kerék díszeit versenyezve próbálták leszedni a máj-kerékre felmászó legények. Az ügyességi verseny győztese éppúgy lehetett pünkösdi király, mint → legénybíró, vagy a bálokat, mulatságokat rendező első legény.

A 15. sz.-tól kezdődően szólnak forrásaink a májusfa állításáról, a szokás azonban bizonyosan régibb.

A májusfa sudár, a törzsén gallyaitól megtisztított, hegyén lombos fa vagy szép növésű ág. A legények éjszaka vágták ki az erdőn, és hajnalra állították fel a helyi szokásnak megfelelően minden lányos ház elé együttesen, vagy mindenki a maga szeretője háza elé. Sok helyütt csak a bíró és a pap háza, esetleg a templom előtt állítottak fel egyetlen magas májusfát, a lányos házak udvarán kisebb fa díszelgett. A májusfákat szalagokkal, zsebkendőkkel, virágokkal, teli üveg borral, hímes tojással stb. díszítették föl, mielőtt a földbe beásták, vagy a kapufélfára, kútágasra felszögezték volna. Erdélyben ki is faragták a fát vagy a legény rávéste a nevét.

A fa kivágása, hazaszállítása inkább titokban történt éjszaka, hajnali feldíszítése is inkább a legénybanda közös, bizalmas feladata volt. A reggelre díszelgő májusfa kiállítása, nagysága stb. számos helyen szokásos magyarázatra adott okot: ki-kinek udvarol, kinek állítottak szebb fát, kinek a májusfáját csúfította el reggelre a haragosa stb.

A májusfa állításának szokását városon is ismerték, ismerik ma is.