Az aura egy energia burok mely különböző színű, sűrűségű, vastágságú és szabad szemmel nem látható. Minden élő illetve élettelen testet körülvesz. Ez az energiaburok egy embert tojás alakban veszi körül. Hét rétegből áll. Mire egy ember eléri a felnőtt kort addigra kialakul mind a hét réteg.
Tudományos emberek bioplazmának is nevezik mivel vannak olyan tulajdonságai melyek hasonlítanak a energiaplazmához.
Funkciói közé tartozik a lélek, a fizikai test illetve az energia test védelme. Feladata még képek hordozása mely jelzést ad a felsőbb szinteknek.
Milyenek lehetünk azt az auránk színe mutatja meg. Ránéznek az auránkra és máris lehet tudni. Mindenki érzékeny az aurára még akkor is ha nem képes látni. Nagyon fontos hogy milyen az auránk. Fontos a mérete, az alakja, színe illetve színének az úgynevezett tisztasága. Ezeknek a tulajdonságoknak igen nagy jelentősége van. Jelentősége van mint szellemi, mentális és spirituális állapotunkra. Ha valakinek gyenge az aurája azt több negatív energia ér el. Több negatív erő hat rá. Az ilyen ember jobban befolyásolható, fáradékony. Azt hogy valaki látni tudja az aurát annak ezt a képességet fejleszteni kell. A kudarcélménye jobban előjön élethelyzetét kilátástalannak éli meg.
Az aura rétegei.
Étertest kék színű és a fizikai test körvonalait szorosan követi. Az egyén biofizikai létét mutatja. Itt láthatjuk a betegségek, sérülések.
Érzelmi test Színe változó. Attól függ éppen milyen érzelmi állapotban vagyunk. Ha nagyon rossz érzelmi állapotban vagyunk akkor teljesen kiszürkülhet. Lazán veszi körül a testet. Itt láthatjuk a működő csakrákat.
Mentáltest színe ragyogó sárga. A fej és a váll körül látható. A gondolatok milyenségét mutatja. Ilyenek az összeszedettség, elmélyülés. Ezeket külön foltok mutatják. A réteg szélessége mutatja ki milyen értelmi szinten van milyen a teljesítő képessége.
Asztrális szint ez egy úgynevezett híd. Összeköti az alsó és felső rétegeket. Amorf alakja van. Felhőszerű foltokban jelenik meg.
Éteri szint az akarat megnyilvánulásáért felel. A tudat irányítását végzi.
Mennyei energiatest egy gyertyalánghoz hasonlít. Ez az energiaszint amin keresztül érezhetjük az univerzummal való kapcsolatunkat.
Okozati energiatest színe tojáshéj színű. Arany illetve ezüstszálakkal átszőtt. Ezzel az energiatesttel mutatjuk ki hogyan viszonyulunk másokhoz.