ANGYALI BÖLCSESSÉGEK BŰNÖK BEAVATKOZÁS, ÉRINTÉS ÉS ÜZENET

Angyali bölcsességek, bűnök, beavatkozások, érintés és az üzenet – Az angyalok az átalakulásunkat szolgálják. Amikor úgy döntünk, hogy meg akarjuk tudni kik is vagyunk valójában, egy fajta lelki gyógyulás érzelmi feltöltődés indul el. Amikor ezen az úton járunk a negatív és pozitív döntések befolyásolnak minket, viszont mi képesek vagyunk eldönteni azt, hogy melyik döntés a hasznos a számunkra. Így világos lesz, hogy mi a célunk és sorsunk az életben. Ezek a tapasztalatok életünk során mind mind érzelmi hibákból vagy bűnbe esésekből jönnek létre. Létezik hét bűn, melyet az angyalok teljes mértékben elutasítanak és megvetnek. A nagyképűség, harag, paráznaság, ragaszkodás, mohóság, gyűlölet, féltékenység. Nagyon sokszor fordulhat elő, hogy próbatételeket állítanak elénk, ezek lehetnek különböző helyeken, munkahely, család és így tovább. Ezek alatt a próbák alatt derül ki, hogy mennyire engedünk a hét bűn csábításának. A legelső bűn az énközpontuság, azaz az egoizmus. Az egoizmus próbája az, hogy ne csak magunkat dicsérjük, de vegyük észre mögötte azt, hogy ez nem csak a saját érdemünk.

A második bűn a harag ami egy nagyon gyakori érzelem. Nem szabad másokra haragudnunk ok nélkül, legyünk nyugodtak és harmonikusak és próbáljuk meg megoldani a problémákat hatalmas indulatok nélkül. A következő a sorban a paráznaság, ami csak az erkölcsi tulajdonságainkat teszi próbára. A ragaszkodás is egy nagyon gyakori bűn és rá kell jönnünk, hogy el kell engednünk azokat a személyeket vagy tárgyakat, akiknek menniük kell és nem lehetnek a mieink. A következő bűn a mohóság. Ennek a próbája például lehet az, hogy ha valaki többet ad valamilyen formában és nem veszi észre akkor képesek vagyunk e vissza adni vagy szólni vagy esetleg eltitkoljuk. A gyűlölet egy klasszikus bűn és a próbája az, hogy megtudunk e bocsájtani annak aki valamit okozott vagy tett ellenünk.

A féltékenység, azaz a zöldszemű szörny is ott van a toplistán. Eltudjuk e fogadnia  másikat úgy, ahogy van és eltudjuk e fogadni, hogy nem tudjuk befolyásolni azt amit tenni akar. Ha ezeket a próbákat kiálljuk, akkor sokkal szebb és hosszabb élet elé nézünk, mert elengedjük a stresszt elengedjük a hétköznapok problémáit. Ha nincsen stresszforrás, akkor harmonikusan és nyugodtan tudjuk élni életünket boldogságban és örömben. Viszont ezekhez a próbákhoz nagy akarat erő kell és meg kell próbálni úgy élni, hogy minden pillanat van próbára tehetnek minket. Ezek a próbák teljesen váratlanul jöhetnek akkor amikor nem számítunk rájuk. Több -féle formában jelentkezhetnek, lehet, hogy azt se fogjuk tudni, hogy megtörtént, mert természetesnek vesszük az adott szituációt. Így felkészülten és bátran kell élnünk életünk minden pillanatát, hogy még a váratlan se érjen minket annyira váratlanul.

Persze folyamatosan fognak jönni a próbatételek, és amikor végül ott állunk majd az úr színe előtt kiderül, hogy mennyire vettük, jól az akadályokat. Prédikálni és tanácsokat osztogatni könnyű, de megtenni azokat a tanácsokat és prédikációkat már sokkal nehezebb és ehhez kell igazi bátorság, hogy a szavakat tettek kövessék, hogy a lábunk és karunk mozduljon egy jobb irányba. Az aki képes félretenni ezeket a hibákat és megbír küzdeni ezekkel a bűnökkel az angyalok áldásával fog egy jobb ciklus és élet felé nézni. Nagyon kevesen tudják ezeket a félelmeket legyűrni és visszatartani a bennünk rejlő bűnöket., de ha egyszer sikerül és igazán sikerül, akkor a büszkeség és a boldogság mérhetetlen és ellenállhatatlan lesz. Ahhoz, hogy életünket gyökeresen megváltoztassuk, az angyalok áldása kell, mert az ad erőt és fényt nekünk, hogy elbírjuk viselni a mindennapok szörnyűségeit. Mindenhonnan csak az ömlik, hogy mennyi erőszak történt és gyilkosság, de ezeken felül lehet kerekedni és nem oda figyelve rávesszük magunkat, hogy boldogabb életet éljünk.

Ellensúlyozni kell azt a sok rosszat, ami a világban történik, mert ha nincsen másik oldal, akkor mind elfogunk veszni a sötétségben. A rosszak akkor győzhetnek, ha a jók nem cselekednek, márpedig szükség van arra, hogy mindenki, aki jóérzésű és szereti az életet és szeretettel él megmozduljon, és együtt szorítsuk vissza ezt a rossz világot. Mindenki azt gondolja, hogy vele nem történhetnek rossz dolgok, de minden eshetőségre fel kell készülni például úgy, hogy az angyalok védelmét kérjük így ők egy védő burokkal körbevéve minket tartják távol a negatív energiákat.  A legnagyobb problémát az emberek közti ellentétek okozzák és ezeket nehéz áthidalni azért, mert néhány embert nem nagyon lehet meggyőzni arról, hogy ahelyett, hogy rosszindulatú lenne, fogadja be magába az angyalok szeretetét és próbáljon meg megbocsájtani. A szeretet az ami élénken tart minket és segít megbocsájtani és továbblépni és elfogadni a felfoghatatlant így engedve be a szeretetet szívükbe.

Egy új élet elkezdéséhez szükség van támogatókra, hogy minden segítség megkapva tudjuk újra kezdeni és ezek a támogatók csak is az angyalok lehetnek. Az angyalok föntről figyelve támogatnak és lépnek be életünkbe, hogy jó irányba tereljenek minket és ne tévedjünk el azon az úton, melyeken járunk. Nehéz lenne azt mondani, hogy könnyű lesz minden, ami ránk vár, de ha van elég hitünk és bátorságunk, akkor mindent megtudunk tenni annak érdekében, hogy véghezvigyük sorsunk. Ezek után csak reménykedni kell, hogy minden úgy történik, ahogy eltervezzük. De tennünk is kell nem csak reménykednünk.