
Kovenek
A boszorkányságba beavatottak többsége társaságokba szerveződik, és ezek keretén belül működik. Ezen csoportok neve a koven. A kovenek kis létszámú csoportok. Régebben 13 tagjuk volt, de mert semmi különösebb ok ehhez a számhoz ragaszkodni, manapság inkább 12 tagból áll egy koven.
A boszorkánycsoportoknak szüksége van vezetőkre. A duoteista csoportokban a pap és a papnő a koven vezetői, ők képviselik az Istent és az Istennőt. Két azonos nemű vezető nem képviselhetné maradéktalanul az isteni kettősséget.
Az angol covenstead szó jelentése: boszorkánytanya. Ez a hely az összejövetel helyszíne, ahol az ún. templom is található. Az angol covendom szó eredeti jelentése boszorkányuradalom, amely ténylegesen nagyobb a szokásos telkeknél, általában 5 km sugarú, kör alapú terület, amelynek pontos mértani középpontjában áll a boszorkányok háza. A hagyományőrző kovenek tagjai ezen a területen élnek.
A templom
Jóllehet seregnyi boszorkány találkozik és ténykedik házon kívül, a szabad ég alatt – mezőkön, erdei tisztásokon, – nincs mindenkinek lehetősége ilyesmire. Nagyvárosban szinte lehetetlen közvetlen kapcsolatban maradni a földdel. Ezért itt olyan területre van szükség, ahol a boszorkány elvégezheti szertartásait, kidolgozhatja és végrehajthatja varázslatait, megülheti ünnepeit. Ez a terület lehet egy épület, egy szoba vagy csak egy szoba nyugodt zuga. Ez lesz a saját temploma. A templom közepén áll az oltár, az oltáron pedig a gyertyák, az áldozati edények és az isteneket megszemélyesítő tárgyak (szobrok, képek). Az oltár köré bűvös kört vonnak.
A templomban van a helyük még a füstölőknek, a munkaeszközöknek és a szertartási könyveknek. A boszorkányok általában zárva tartják a templomot ha nem egyedül élnek, illetve ha élettársaik nem osztják nézeteiket.
Gyűlések
A boszorkányok kisebb, rendszeres találkozóinak neve: esbat. Ilyenkor történik varázslás, gyógyítás is. A kovenek többségének tagjai hetente találkoznak egymással, de havonta egyszer, teliholdkor mindenféleképp össze kell jönniük. A telihold ünnepén kívül számos kovenben megünneplik az újhold megjelenését is.
Az esbatok ünnepein kívül vannak még a szombatok ünnepei. Ezekből évente nagyjából egyenlően elosztva, nyolcat tartanak meg.
Eszközök
A gardneriánus boszorkányok nyolc eszközzel munkálkodnak, ezek: az athame (kés), a kard, a varázspálca, a korbács, a kötelek, a fehér nyelű kés és a pentákulum. A Saxon mágusok kevesebbel: seax (kés/tőr), kard, dárda. Az eszközöket szinte mindig felszentelik.
Minden boszorkánynak van saját kése. Számos helyen athamé a kés neve. A pengéjére jeleket vésnek. Egyes boszorkánytársaságok szabályzata szerint e kést csak a varázskörön belül kizárólag rituális célra szabad használni. A skót hagyományok úgy tartják, hogy minél többször használja a boszorkány e kését, annál több manához erőhöz jut.
A kard nem alapvető kellék, bármikor helyettesíthető a késsel. Ám amint a boszorkányoknak megvan a saját késük, a gyülekezeteknek is megvan a maguk kardja. A pap vagy papnő vagy akit ezzel megbíznak, általában a karddal rajzolja fel a varázskört a gyűlések kezdetén.
A mai boszorkányok által használt mágikus vagy varázspálcához a Nagy Istennő uralma alá tartozó fák (bodza, fűz, berkenye, mogyoró, tölgy stb.) valamelyikéről metszenek egy ágat a szent sarlóval. A belső puha bélt eltávolítják, majd a furatot kitöltik fehér gyapotfonállal, amelyre a boszorkány rácsepegtette pár csepp vérét. Az elkészített pálcára ráírják a Nagy Istennő egy vagy több nevét, valamint a boszorkány saját nevét, lehetőleg valamilyen mágikus ábécé segítségével. Amikor a pálcát nem használják, akkor selyemtokban tartják.
Öltözet
Régen a boszorkánycsoport vezetője a szarvakat viselő istent képviselte, és ezért összejöveteleken gyakran öltött állatbőrökből készült ruhát, állatfejet utánzó és szarvakkal ellátott maszkot; ez volt az oka annak hogy a keresztény egyház kémei gyakran azt hitték, maga az ördög irányítja a tiszteletére rendezett szertartást. Egyes kovenekben a papok ma is szarvas sisakot öltenek bizonyos szertartások idejére. A pap vagy a papnő viselhet növekvő holdat, napot vagy kört ábrázoló jelképpel ékesített hajpántot.
Bizonyos boszorkánytársaságok tagjai, s a magányos boszorkányok szívesen végzik szertartásaikat meztelenül, “égruhába” burkolózva. A meztelenség a természetazonosság jelképe és egyes nézetek szerint így a varázslat is erősebb. Régebben a meztelenség bevett szokás volt, és részben még ma is annak számít, de ez természetesen csak egyike a lehetőségeknek. Az öltözet lehet egyszerű, de rafináltan bonyolult is. Kevesen viselnek fekete színű varázsköpenyt is.
A hagyományokat követve sok helyen a rang jelzésére használják az ékszereket. A gardneriánus hölgyek állandó viseletéhez tartozik az újjászületések láncolatát jelképező nyaklánc, s a harmadik fokozatú papnő széles ezüst karkötője. A főpap láncszemekből álló vastag arany vagy sárgaréz karkötőt hord, a főpapnő félhold alakú ezüstkoronával és ezüsttel átszőtt zöld szalaggal ékesíti magát. Más társaságok és gyülekezetek tagjai más hagyományt követnek.
A nyakék és a fülbevaló nagyon népszerű, a nemesfém ékszereken kívül jellegzetes kiegészítő a makkból, babból, almamagból, fagyöngyökből és egyéb termésekből fűzött nyaklánc. A mágikus jelképekkel vagy az istenek képmásával berakott gyűrűk viselete szintén gyakori. Egyes boszorkányok viszont azon a véleményen vannak, hogy a varázskörben (varázsláskor) nincs helye az ékszereknek, mert akadályozzák az energiák természetes áramlását, zavarják az erő összpontosítását.
A varázskör
A szabadtéri rendezvényeken a pap vagy a papnő a kard hegyével rajzolja fel a kört. Keleten kezdi és fejezi be, s végig a kard hegyébe irányítja személyes erejét. Zárt térben a középpontban rögzített fehér kötél végére erősített krétával húzzák meg a bűvös kört. A fő égtájaknak megfelelő négy ponton egy-egy fehér gyertyát helyeznek a kör vonalára. A mellékégtájakra esetleg szintén tesznek további gyertyákat, ezek világíthatnak. Ezután felszentelik a kört és az istenség oltalmába ajánlják. A körön belül gyakran van egy oltár, ahová különféle szertartási eszközöket tesznek. Ezek között lehet a kehely, varázspálca, felszentelt kések, gyertyák, kristályok, az ötágú csillag, az Árnyakkönyve stb.
A varázskör a mágiában már régóta különösen hatásosnak számít. Ennek okát nem lehet megadni. Talán ez azért van, mert a kör egy tökéletes geometriai alakzat, amelynek külső határa minden ponton egyforma távolságra helyezkedik el a középponttól. Mindenesetre a kör egy szent és védett tér határainak megjelölésére ősidők óta használatos, és már Aveburynál és Stonehengenél is megmutatkozik.
Az ókori babilóniának a beteg ágya köré egy kört szórtak lisztből, hogy megóvják őt a démonoktól. Az egyiptomi-görög szövegek nem említik gyakran a mágikus kört, azonban a középkori és modern mágiában ismét jelentős szerepet játszik.
Varázslat
A szertartások időzítésében a holdfázisoknak óriási szerep jut, ettől függ, mikor milyen varázslatot végeznek. Mindig növekvő holdfázis idején hajtanak végre építő jellegű, konstruktív varázslatokat, míg a romboló jellegű, destruktív mágiát a fogyó hold időszakában végzik. A konstruktív mágiához tartozik a szeretet, szerelem, siker, védelem, egészség és a termékenység. A destruktív mágiához a kötő és oldó varázslat, a rontások dolgai, a megszüntetés és megsemmisítés.
A mágia másik alapfogalma az átérzés. Nézetük szerint az erős átérzés, vagyis beleélés sokszorozza meg a varázslatba bevonható erők hatékonyságát. Az erős átérzés mellett az ének és a vers fokozza a mágia hatását: pl. ritmikus varázsigék éneklése, körtánc stb.
A varázskörön belül imádságokat mondanak az isteneknek (vagy az istennek és istennőnek), üdvözlik a négy égtáj – kelet, nyugat, észak és dél – őreit, majd varázsolnak. Olykor a szertartásokat anyaszült meztelenül végzik, általánosságban azonban az eklektikus Wicca-hívők felöltöznek a szertartási alkalmakra.
A szertartások könyve
A mesterségbeli tudást eredetileg szóbeli hagyományok őrizték, manapság a szertartások könyvét az Árnyak könyvének nevezik. Ez a lényegi tanítások gyűjteménye.
A kovenekben egyetlen könyvet használtak, de a tagoknak odahaza van saját varázskönyvük, amibe a maguk szakterületével kapcsolatos feljegyzések kerülnek (pl. gyógynövényismeret, asztrológia, gyógyítás, szertartási szövegek, fohászok).