Zaharael Arkangyal

Zaharael

Isten akaratának és az odaadásnak az angyala. Ő segít megérteni és befogadni isten tanításait így megértjük és felfogjuk azt ami körülöttünk van. Ha befogadjuk az odaadást, akkor majd megtanuljuk, hogy hogyan uraljuk érzelmeinket és a szeretet erejével oszlatunk el minden kételyt a kételkedők között. A hála érzése fog belénk költözni amit majd mindig érezni fogunk mikor eljön az idő, hogy vissza adjunk valamit abból amit kaptunk. Az igazi odaadás érzését támogatva jön el közénk és meg segít minket a bajban ha kell. Tehát ne szomorkodjunk, inkább fogadjuk be támogató szeretetét és teljes odaadással várva nézzünk szembe az eljövendővel. Meg kell tapasztalnunk mindent ahhoz, hogy igazán érezzük a szeretetet és a fényt, ami eláraszt minket egy angyal közelében. Sokan azt hiszik az angyalok kitaláltak és az egész csak egy mese, de nincs igazuk, mert érezzük az angyal közelségét csak sokan vakok meglátni az igazságot.

Minden lépés amit megteszünk a felismerés és az elfogadás útján egy olyan helyre vezet ahol a minden és az elfogadás vár ránk. Természetesen az, hogy léteznek angyalok és fohászkodhatunk a megsegítésért cserébe, nem azt jelenti, hogy minden a mi erőfeszítéseink nélkül fog beteljesülni vagy valóra válni. Ahhoz, hogy egy hőn áhított dolgot megszerezzünk vagy megtegyünk valamit mire már oly régóta vágyunk lépnünk kell és a fogaskerék mozgató rugójaként kell együtt működnünk és harmóniában élnünk mindenkivel, aki ezen a bolygón megosztja életét. Persze sokan nem hajlandóak alávetni magukat az odaadásnak és ez igyekszik megváltoztatni Zaharael. De akarat nélkül nincsen változás és csak az akarat tudja legyőzni a felén közeledő áradatot. De ahogy a bölcsek is úgy mi is át tudunk lendülni hibáinkon és arra koncentrálni, hogy sikerüljön a küldetésünk. Mindenkinek nehéz elindulnia, de ha azt a sok energiát felhasználjuk, csak jobb sorsunk lehet, mivel az energiákban lakozik az igazi tett.

A tettek írják a történelmet és nekünk is lehetőségünk van rá megváltoztatni a világ menetét még akkor is, ha csak azt gondoljunk egy kis porszem vagyunk a nagy egészben.  Minden porszemnek van egy feladata, ha nem végezné senki a rá kiszabott feladatot össze omlana a rendszer. Lehet, hogy egyenként kicsik vagyunk, de mindenkinek a hiányát megérezzük, s nem érünk semmit a másik nélkül. Zaharael a szenvedést is enyhíti ezért, ha olyan problémánk van ami ebből fakadó akkor nyugodtan kérjük a mindent átható segítségét. Minden szenvedés, amit érzünk el fog múlni csak kérnünk kell az energiákat és a fényt, hogy közeledjenek és segítsenek meg minket e nehéz órákban. Az ellenállás angyalának is hívják, tehát, ha olyan helyzetbe kerülünk, amiből kiakarunk mászni és ellen kell valahogy állnunk vagy vissza kell utasítanunk valamit akkor hozzá kell intéznünk szavainkat.

Az odaadás nagyon jó érzés és gyakorolnunk kell, mert ha lejár az időnk akkor számvetést fognak tartani az angyalok, hogy milyen tetteket hajtottunk végre. Amikor majd ott állunk és az isteni fény vakítja el szemünket, miközben angyalok sorakoznak bűneink vagy erényeink felsorolásakor akkor jut eszünkbe majd, hogy az odaadás mennyire nagy tett volt és csak hálásak leszünk azért amiért véghez vittük. Zaharael fentről követi minden tevékenységünket, és ha valami olyat lát, amiben segítségre van szükségünk akkor energia áramlás segítségével fogja közvetíteni nekünk az erőt, hogy megtudjuk tenni amit meg kell ahhoz, hogy átlépjük ezeket az akadályokat. Azt hozzá kell tenni, hogy sokan nem érzik képesnek magukat, hogy véghez vigyék, amit véghez kell, de nem szabad csüggedni semmilyen esetben sem, ha valami nem sikerül akkor annyiszor meg kell próbálni amennyiszer lehetőségünk van rá. Odaadás és hit kell ahhoz, hogy mindent letudjunk győzni, ami ránk vár és közben hatalmas odaadással éljük életünk minden egyes pillanatát.

Meg kell találnunk saját magunkat ebben a hosszú kalandban amit életnek nevezünk. Keresni kell és soha fel nem adni, mert az emberben van a legnagyobb erő és hit ami valaha létezett. Persze másrészről meg az ember gyarló és néha rossz útra lép. Ezért kell Zaharael támogató ereje és energiája, hogy amit elhatározunk, azt vigyük véghez anélkül, hogy meghátrálnánk vagy megtorpannánk.  Minden erőnket be kell vetni, hogy ne tudjanak minket meggátolni az előre haladásban és a változáshoz is rendkívül nagy odaadás kell. Odaadás, hogy elhagyjuk a berögzült rossz szokásokat és helyettük pozitív élményekkel írjuk felül ezeket. A pozitív élmények segítenek, mert jobban betudjuk fogadni az élet történéseit és eltudjuk fogadni, amit eddig nehezen tudtunk kezelni és feldolgozni. Amikor nincs remény vagy amikor azt érezzük, hogy nem vagyunk képesek valamire hívhatjuk Zaharaelt, de amikor szeretnénk megérteni valamit és feltárni a titkokat és valamilyen rendszert szeretnénk létrehozni akkor is fordulhatunk nyugodtan hozzá.