A Wicca sokunk számára egyszemélyes vallás, amelyet könyvekből, előadásokból vagy az internetről tanultunk meg, majd személyes tapasztalatainkkal és magányos gyakorlással mélyítettünk el. Akadnak olyanok is, akik ligetekben, csoportosan vagy tanulókörökben tanulmányozzák a boszorkányvallást. Mások wicca családban nőttek fel, majd maguk is erre az útra léptek. Sokan annak rendje és módja szerint, előírt beavatással kerültek egy meghatározott ágazatot képviselő kovenbe. A wicca ágazatai a következők:
Gardneriánus wicca: Gerald Gardner hagyományos irányzata, amely Aradiát tekinti az Úrnőnek és Cernunnost az Úrnak. A koven különböző beavatási fokozatokra tagolódik, a szertartásokat előírások szerint végzik, égruhában, azaz mezítelenül. Az irányzat alapját a rítusok, és a két nem szembenállása jelképezi. A kovenek nem fogadnak be többet 13 tagnál, s élükön a főpapnő és a főpap áll. A gardneriánusok szerint a boszorkánymesterséget kemény munkával kell elsajátítani, és rossz szemmel nézik az új idők önjelölt boszorkányait.
Alexandriánus wicca: Formális, szervezett, neogardneriánus ágazat, amelyet Alex és Maxine Sanders alapított a 60-as években. Az alexandriánusokat és gardneriánusokat gyakran a klasszikus wicca képviselőinek nevezik.
Angol hagyományos wicca: Ez is előírásokon alapuló, szervezett irányzat, amely a kelta hit- és istenvilágot a wicca gardneriánus ágazatával egyesíti.
Kelta wicca: Ez az ágazat a kelta panteont és hitvilágot a zöld boszorkánysággal és a tündérmágiával társítja.
Dianikus wicca: Nevét Diana istennőről kapta ez az Istennő-központú ágazat, amely kizárja a férfi istenségeket, és nem tart igényt beavatásokra. Bár a dianikus wiccát néha feminista, leszbikus mozgalomnak mondják, férfiak is működhetnek dianikus kovenekben.
Tündér-wicca: Ez az ír ágazat a zöld boszorkányságon és a tündérmágián alapul.
Teuton wicca: Nordikus hagyományt követő boszorkányirányzat, amely az északi és germán népek isteneit és jelképeit olvasztja magába.
Családi hagyomány: Bizonyos családok nemzedékről nemzedékre adják tovább a boszorkányság titkait.
Némelyik boszorkány úgy tartja, hogy a mesterség fortélyait egy élő rokonnak kell átadnia, csak ekkor állíthatja valaki, hogy “örökbe kapta” e hitvilágot és képességeket, függetlenül attól, hány boszorkányt tud felmutatni ősei között.
A boszorkányság adománya néha átugrik egy nemzedéket, s a nagyszülőkről az unokákra öröklődik. Sokakat a nagymamájuk tanított meg a mesterség fogásira, akkor is, ha közben egyetlen szó sem esett a boszorkányságról. Azt hiszem, az örökölhetőség kérdése kitűnő kutatási terület lenne egy tudományos képzettségű boszorkány számára.
Az ember aztán olyan társulásokkal is találkozik, amelyek léte merő ellentmondás, ilyenek az úgynevezett sátánista vagy keresztény kovenek. Hívhatják magukat akárhogyan, nem lehetnek wiccák, függetlenül attól, hogy jó szándékúak-e vagy sem.
Talán az egyik leggyakrabban felvetődő kérdés, amelyre válaszolnunk kell, az, miért mondunk annyira mást, mint ami a legtöbb magyar nyelven megjelent könyvben olvasható. Ennek a magyarázata a (tradicionális) Wicca és a neowicca közti különbségben rejlik. Ahhoz, hogy ezt mélységében át tudjuk látni, el kell merülnünk a Wicca vallás történetében.
A Wicca eredetileg az angolszász népvallás neve volt. Gerald Gardner egy olyan csoportra lelt, amely ezen vallás fennmaradt emlékeit őrizte. Ami fennmaradt, felettébb kevés volt, így Gardner, mikor belefogott a Wicca újjáépítésébe, több más forrásból is átemelt gondolatokat. Az egyik legfőbb forrás, amit használt, a maláj és borneói bennszülöttek hitvilága volt. Gardner élete nagy részét töltötte a Föld ezen részén, s sokat tanult az őserdő népétől. Innen származik a Wicca animizmusa, a természet körforgásával való intim kapcsolat és az a gondolat is, hogy a vallás, a mágia és a hétköznapi élet egy és ugyanaz. Ezen felül építkezett még többek közt a nyugati misztikus hagyományokból, az ősi misztériumvallások gondolatvilágából, a varázskönyv-tradícióból, a népszerű anthropológusok munkásságából, saját régészeti kutatásainak eredményeiből és az Aleister Crowley neve által fémjelzett Ordo Templi Orientis anyagaiból is.
Amit Gardner létrehozott ezen források felhasználásával, az egy avatásra és avatási titkokra épülő misztériumvallás lett. Mindez azonban csak körítés. A Wicca, annak gardneri értelmében egy konkrét, meghatározott Istenpár papsága. Fontos kiemelni, hogy Gardner a vallást Witchcraftnak hívta, a vallás követőjét Witchnek, s a Wicca ezen hívek közössége volt (ahogy egy szabadkőműves tagja a Testvériségnek, úgy tagja a Witch a Wiccának).
Mi fontosnak tartjuk az angol szavakat használni, hiszen itt az angolszász vallásról beszélünk. Sokan összemossák ezt a boszorkánysággal, pedig az egy speciálisan magyar jellegzetesség. A félreértés és káosz a kereszténység általi üldöztetésre vezethető vissza. A kereszténység volt az első valóban nemzetközi vallás, s mint ilyen, szüksége volt egy nemzetközi ellenségre. Mindenhol mást azonosítottak ellenségként: Angliában, Olaszországban és Spanyolországban az ősvallások követőit, míg pl. Franciaországban és Magyarországon a népi mágia művelőit. Míg a Witchcraft önmagában vallás, egy hagyományos magyar boszorkány szinte kivétel nélkül katolikus keresztény vallású volt. Tovább bonyolítja az ügyet, hogy Gardner idejében a Witchről mindenki úgy gondolta, hogy a sátán szeretője, aki az ördögök hátsó felét csókolgatja – ahogy ez a keresztény vádiratokban olvasható volt.
Visszatérve történetünkhöz, a Witchcraft Gardner jóvoltából terjedni kezdett. Raymond Buckland vitte az Egyesült Államokba, ahol rohamos növekedésnek indult. A hatvanas-hetvenes évek a vallási újjászületést hozták magukkal. Hirtelen mindenhol egzotikus spiritualitások ütötték fel a fejüket, ezek kölcsönhatásba léptek egymással, hiszen mindenkit egyszerre érdekelt minden. Megjelent az Istennő-tudatosság, s ez a Wiccában komoly szövetségest látott. A Wiccák, ahogy mindenki más is, nyílt rituálékat tartottak, s beadták a “közösbe”, amit csak titoksértés nélkül lehetett. Ekkoriban lett közismert a Wicca kifejezés is, hiszen az erősen keresztény Amerikában sokan nem merték felvállalni saját Witch mivoltukat. Természetes volt a közegben a New Age erős hatása, így sokan átvették az ál-keleti gondolatokat a hibás, zavaros “karma”-értelmezéssel együtt.
Sokak nem értettek egyet azonban a dolgok ezen keverésével. A konzervatívabb Wiccák egyre több szabályt, törvényt hoztak, s kiközösítettek mindenkit, aki ezeket nem tartotta meg. Még mindig az Egyesült Államokban vagyunk. Ne feledjük, az egész ország történelme nincs háromszáz éves, így nekik egészen más, romantikus elképzelésük van a hagyományok működéséről. Ebből fakadt az egyre növekvő konzervativizmus is, s az megszülte a maga ellenpólusát. Külsősök, avatatlanok elkezdték magukat Wiccának nevezni, s spiritualitásukat saját szabadságigényük mellett a természet tisztelete köré építették fel a Wicca vallás külső jegyeinek felhasználásával. Így született meg a neowicca. Fontos hangsúlyozni, hogy ez nem kevesebb, vagy rosszabb, mint a tradicionális Wicca, csak más.
Nézzük át akkor a jellemző jegyeket mindkét irányzatnál.
A neowicca természetvallás. Arra buzdít, hogy az ember saját maga válogassa össze saját istenpárját, vallásgyakorlatára a teljes szabadság jellemző. Az avatás nem fontos ebben az irányzatban, minden a természet, a szabadság és a saját istenségek körül forog. Valódi neopogány spiritualitás ez, mely nagyon sokak számára pontosan azt adja, amire szükségük van.
A tradicionális Wicca misztériumvallás. Egy meghatározott Istenpár papsága, kik a misztériumok alapján értelmezik a természet változásait. Az avatás épp ezért elengedhetetlen, s a következő dolgokat tartalmazza: próbatétel, titoktartási eskü, a misztérium megélése, a spirituális családba való befogadás, magasabb energiaszintre emelés, az avatott elkötelezi magát az Istenpár felé. A tradicionális Wiccában a valódi tanulás épp ezért avatás után kezdődik.
A tradicionális Wicca csoportjai általában nem publikusak. Rendszerint van valamiféle kapcsolati pont, ahol el lehet kezdeni ismerkedni a Wiccával, miközben a belső kör tagjai a jelöltekkel ismerkednek feltűnésmentesen. A külső kör nem jár elkötelezettséggel, bárki felfüggesztheti tanulmányait, majd újrakezdheti. Minimum egy (gyakorlatilag inkább általában két-három) év ismerkedés, illetve adott esetben a külsős “tananyag” befejezése után a jelöltekkel elbeszélgetnek arról, hogy hogyan tovább. Eddigre a jelölt már pontosabb képet kapott arról, milyen a Wicca hagyományos szemlélete, átlátja, hogy vajon tényleg érdekli-e mélyebben a dolog. Elég információval rendelkezik ahhoz, hogy a Wicca alap gondolatait felhasználva kialakítsa saját ritualitását, s lehetősége van arra, hogy felajánlja magát az Isteneknek.
Azoknak, akik a csoport tagjaival jól megtalálják a hangot, elkötelezettek a téma iránt, jól láthatóan komolyan gondolják a vallást, lehet, hogy fel lesz ajánlva az avatás lehetősége. Az avatással pedig bekerülnek a belső körbe. Az itt tanult dolgok már mágikus titkok, a rítusokat pedig a tradicionális Wiccában “égbe öltözötten”, azaz meztelenül végzik.